Babatervezés

Aki régebbről ismer, tudja, hogy sohasem voltam egy baba- vagy gyerekmániás típus. Én soha nem éreztem azt, hogy összehúzódik a méhem egy-egy kisgyerek láttán, nem kattogott a biológiai órám, úgy voltam mindig vele, hogy ej ráérünk arra még. Most így visszagondolva, lehet, hogy a társakon múlott, értem ezalatt, hogy nem a megfelelő partner volt az oldalamon. Gyerekkoromban el voltam hűlve anyukám életkorán, hogy ő 30 évesen szülte a bátyámat: hű, de öreg anyuka és én majd korábban szeretnék babát. Nekem valószínűleg nem ez volt megírva, én még később lettem édesanya, viszont nem bántam meg, hogy csak most, mert megérkezett az érzés, hogy igen, én most Tőle szeretnék kisbabát. Ez egy fantasztikus érzés egyébként, és mint írtam, eddig ez ismeretlen volt. Természetesen nem indult egyszerűen a babatervezés sem, párom egy válással, exfeleséggel és két gyerkőccel a háta mögött volt már a találkozásunkkor. Ilyenkor szerintem mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon Ő akar-e még babát, hiszen azokat a pillanatokat, amikre én még ezután vágyom, ő már átélte. Sokáig elméleti kérdés volt az egész babaprojekt, megbeszéltük, hogy majd hamarosan, én vártam a hurrikán csendesedését a válás körül – ami egyébként mostanra se csendesedett –  aztán egyik pillanatról a másikra eldőlt, hogy akkor most van itt a pillanat. Párom annyit tett hozzá, hogy ő már nem 40 évesen szeretne újra apuka lenni és a visszafelé számolás megadta a választ, hogy akkor most indul a babaprojekt. Főleg, hogy azt sem tudhatja ilyenkor az ember, hogy mégis mikor sikerül? Én 2017. márciusában váltottam háziorvost, aki teljes vérképet kért, pajzsmirigy vizsgálattal, ahol kiderült, hogy ez az értékem nem jó, de nem kezeltük, mert annyira nem volt kiugró, hogy átlag élethez kezelni kelljen. Május végén eldöntöttük a babázást, júniusban abbahagytam a gyógyszert, irány a nőgyógyász. Pajzsmirigyre kaptam gyógyszert, ami beállította a TSH-t és hát belevágtunk. Vettem egy ovulációs mikroszkópot, ahol nézegettem a páfrányokat, nem hazudok, ha azt mondom, nőként én soha nem voltam azzal tisztában, hogy mikor ovulálok, ha nem jegyeztem fel, azt sem tudtam mikor jön meg, így azért nehéz elindítani a babaprojektet, főleg, hogy volt olyan hónap, amikor kétszer is láttam szerintem páfrányokat. 🙂 Vicces volt, ennek tükrében csoda, hogy három hónap alatt sikerült babát összehozni.  Augusztusban terhes lettem és mivel szeptemberben késett, így a hónap közepén megcsináltuk a tesztet. Rögtön pozitív lett. Emlékszem, ahogy sokkot kaptam a felelősségtudattól és mindentől, ami rám várt, megszeppentem és rettentem is egyszerre. Este emlékszem, hogy valami elkezdődött, mint máskor amikor megjön és akkor éreztem azt, hogy húúú, de én ezt komolyan gondoltam!! Én akarom ezt a babát és nem kételkedtem, hanem csupán magamba szálltam kicsit, mert azért ez nem egy öt perces döntés. Hál istennek vaklárma volt és a terhesség is teljesen zökkenőmentesen zajlott le egyébként, de valahogy kellett ott ez az este is, hogy teljesen félre tudjam tenni a zavarodottságom és világossá váljon, hogy a világ legnagyobb csodája felé közeledek! Kívánom, hogy mindenkinek valóra váljon ez a kívánsága, aki erre vágyik!